Ralfen Lyen-Mort   
 *Hosszú útról érkezik, de nem úgy, ahogy távozott. akkor még félembernek érezte magát, senkinek és semminek. A Féreg többet ragadott magával belőle, mint azt remélte volna. Ám végül talpra állt, arcára, melynek hegei sosem gyógyultak be újból, maszkot kovácsoltatott, és elfogadta, hogy eztán így kell leélnie életét. Mert ezt hozta számára a sors, ősei bűneiért neki kellett bűnhődnie, és inkább áldozta volna fel saját magát, mint a fiát, avagy családja más tagjait. Az átok megtört, a dracolich halott, ahogy mások is. Miután lovát leszerszámozta és elrendezte, elsőként a kertbe vezet útja, felidézvén a küzdelem pillanatait, majd amikor arra a helyre ér, ahol Rubin halált halt, letérdel, és néma imába kezd: a maga módján róva le tiszteletét a hősök előtt. Végül felemelkedik, és útnak indul, hogy felkutassa az élőket, és ha kell, újfent a segítségükre lehessen. Neki már csak ez maradt az életben, a küzdelem és a szenvedés, ami a nyomában jár. Nehéz volt elfogadni, de megtanulta a leckéket, és eztán már nem akar, és nem is fog kitérni a kihívások elől, s amíg erejéből tellik, sziklaszírtként magasodik majd hullámaik fölébe. De persze tudja jól maga is, a víz mindig is erősebb és kitartóbb volt a kőnél, és csak idő kérdése, mikor omlik alá ez a szikla is majdan.*
- De még nem most, egyelőre nem...
*Hallatszik a halk suttogás, majd felemelt fejjel áll fel újfent, balja a lovagok nagymesteri kardjának alexandritgömbjére fonódik, és megszorul rajta. A mágia, mi benne élt, halódik csupán, erejét sohasem tudta a küzdelem után felidézni, de talán ez így is van jól, elvégre, Marcus pengéje ereklye, legalábbis családja számára, és hatalma csak az arra méltóknak nyilatkozik meg. Ralfen mostanra korántsem biztos benne, hogy újfent szólíthatná, ha a szükség úgy hozza, bár ki tudja, talán idővel megváltozik ez is.*
~Idő? Miért bízok én még mindig a jövőben?~
*Magában álldogálva hagyja, hogy a szél megcirógassa arcát, és egy pillanatig gondolataiba merülve áll, becsukott szemmel. Csak eztán indul el a Hópárducoknak fenntartott épületszárny felé...*

  Jaq Daer   
 * Már napok óta nem igazán tudott rendesen pihenni. Ennek nem az időjárás, vagy esetleg a hálótársa volt az ok. A kedves Mirella azon a bizonyos reggelen is csendesen pihent, amikor ő már készülődött. Persze még mindig a fejében kavargó gondolatok foglalkoztatták. A találkozás az új taggal. A beszélgetés vele, és az elterelődött téma. Hamarosan már egy a körükben régi legendáról beszéltek. Ez szöget ütött a férfi fejében, hiszen a felderítők között szerzett egy kevés információt a város körüli részekről, ezen belül a szigetvilágról. Is hamarosan már hírmorzsákkal és térképekkel megrakodva tért vissza, hogy belevesse magát a kérdésbe. Az új tag - Alex - ott volt vele és segített. Hamarosan a mondából és a töredék információkból kikörvonalazódott a lehetőség...lehetőség egy legendás és mesés kincs megtalálására. A dolog eldöntetett, bár erről egyenlőre nem tudtak sokan....szinte senki rajta és Alexen kívül... meg a szervezésbe segítő emberein kívül. Pár napon belül készen állt a felszerelés, már csak be kellett hajózni azt egy megfelelő lélekvesztőbe. Ezen a reggelen ezt a levelet várta, amikor kilépett a Családok házának udvarára. Csak egy bőrnadrág és egy csizma volt rajta, oldalán meg egy tőr pihent. A napfény kellemesen cirógatta végig a férfi felsőtestét néha megtörve azon a pár seben, ami volt rajta. Nagyot szippantott a reggeli levegőből majd tekintete megakadt egy férfin. Ugyan elsőre nem volt ismerős, főleg a viselt maszk miatt de hamar felismerés gyúlt a férfi szemeiben és mosollyal az ajkán lépett oda a másikhoz.*
- Üdvözöllek Hópárduc!! Rég nem láttunk téged...azóta a támadás óta. Már sokan azt hitték, hogy valami bajod lehet bár személy szerint nem hittem nekik. Keményebb fából faragtak téged annál.* Majd megszorította a másik kezét, és erősen kezet ráztak.*
- De másért is örülök, hogy látlak. Épp beszélni szerettem volna a klántagokkal... vagyis azokkal, akik elődugják az orrukat.* Pár pillanatig kereste a szavakat, úgy akarta előadni a dolgot, hogy megragadja a másik fantáziáját.*
- Nagy kaland elé nézek, nézünk. Sok napnyi kutakodás után végre majdnem bizonyosan tudom, merre keressek egy kincses szigetet. A legendák szerint egy hatalmas barlang az, ahol régen sárkányok éltek és oda hordták a megszerzett javakat. De idővel annyira rabjaik lettek a vagyonnak, hogy nem merték elhagyni a barlangot és mind elpusztultak... de nem egyszerűen ám! Megkövültek és kristályokká, drágakövekké váltak. Nah, és megszerveztem a szigetre egy kis kiruccanást és szeretném erős hitedet és karodat magam mellett tudni, és persze azokat is akik veled tartanak. Nah, mit szólsz hozzá?* Nézett kérdőn a másikra. Remélte felkeltette benne a kíváncsiságot és belemegy a dologba. Nem igazán akart egyedül pár harcosával nekivágni az útnak.*

  Ralfen Lyen-Mort   
 *Ralfen már madnem eléri választott otthonának ajtaját, amikor háta mögött ismerős hang csendül, és a köszöntést nem illik viszonozatlan hagyni.*
- Jaq, Jaq Daer, quadorsok dicső parancsnoka! Örülök, hogy látlak!
*Lép közelebb megfordulván, a felé nyújtott kezet pedig könnyed eleganciával, de határozott erővel rázza meg. Alig pár hónapja még nem ment volna neki mindez, de mostanra, leszámítva az arcán lévő sebeket, majdnem minden sérülése, amit a Féreg, az ősöreg dracolich okozott, nyomtalan eltűnt testéről.*
- BMég kitart a karom, bár neked bevallhatom, volt idő, amikor nem hittem, hogy az átokmágia ütötte sebeket meg lehet gyógyítani, de a kitartásom nem hagyott cserben. A családom tagjait kimenekítettük, Edmund vigyázza őket, amíg megoldást nem lelek a rejtélyekre, amik után jelenleg is kutatok...
*végighallgatván Jaq szavait, szeme éles fénnyel csillan fel szeme.*
- Azt mondod, expedíciót indítanál távoli szigetekre, hogy az efféle kristályokat fellelhesd? Az istenek úgy tűnik, kegyesek hozzám újfent, mert magam is az ilyen tárgyak lelőhelyét keresem. A Féreg, mely megtámadott minket, nem csak el akart pusztítani minket, de létezése a családomhoz van kötve, egy átok, amit egy ősöm vére továbbörökít mindenkibe, aki Lyen-Mort-szülőt tudhat magáénak. Az én kardom pedig nem lehet ott mindenhol, hogy védelmezze az enyéimet, így felkerestem néhány régi barátom, akik egy élettel, vagy többel is tartoztak nekem, még Távolrév idejéből. Ők védelmezik szretteim, amíg én kutatok a megoldás után.
*Vesz egy mély levegőt, hisz a magyarázat nehez még csak most kezdődik.*
- Akad egy rituálé, mellyel talán megtörhető az ősi átok, mely a családomat kísérti, és ha csak egy szemernyi esélyem is akad, hogy tehetk ennek érdekében valamit, hát nem habozok tovább. Nem értem a mágia tudományát, de azt tudom, hogy mire van ehhez szükségük a bajtársaimnak, akik viszont ismerik a titkok nyitját: egy dracolich megkövült, kikristályosodott esszenciáját kell megszereznem ahhoz, hogy kellő erőt nyerhessenek belőle az átok megtöréséhez. Úgy mesélték, egy ilyen hatalmas lény gyűlöletének erejét csak önmagával, vagy valami nagyon hasonlóval lehet csillapítani, vagy teljesen kioldani. Így hát, barátom, nem kérdés, hogy bírod kardom és karom erejét, még ha a nagy víz végéig is kell eljutnunk, engem magad mellett tudhatsz!
*Ralfen tekintetébe újra élet és tettvágy költözik, ám a maszkkal fedett szemgödre felől fura csillanás, az eltökéltség ifjonti lángjainak visszfénye látszik visszaverődni Jaq felé, újabb árulkodó jelként az egykori nagymester és báró határozott jelleméről. Nem fog megtorpanni, amíg csak ereje mások, a saját vérei megsegítésére buzdítja, tetteivel pedig talán példát mutathat másoknak is.*

  Gem Padparadsa   
 [Kincskereső kaland - bevezető]
*Troog’Lak-kal üldögél egy asztalnál, két teli kupa és néhány üres borospalack társaságában. Az asztalra egy tépett, helyenként a szélein megpörkölődött földabroszt terítettek, a széle le is lóg az asztalról. Még nem sikerült leinniuk a térképet, de már nem sok hiányzik hozzá - no nem a lerészegedés miatt, annak még kezdeti jeleit sem vehetné észre rajtuk senki - hanem a heves, de cseppet sem dühös gesztikuláció miatt. A bor hatása annyiban érződik, hogy nem fogják vissza a hangjukat így bárki, aki közelben van (értsd: fent az emeleten a szobájában, vagy kint az udvar átellenes végében) jól hallhatja egy-egy felcsattanó szavukat, fél mondatukat. Padparadsa azért ügyelne a jó modorra és le-lepisszegi Troogot - nem sok sikerrel. Hiszen mire végre visszafogná magát a fél-ork, éppen Padparadsa kezd kacagni tele szájjal, még a térdét is csapkodja hozzá.

Aki nem szorít párnát a fejére az többek között a következőket hallhatta az elmúlt pár percben:

TL: `Ez még az a régi téli szánkázós térkép?`
GP: `Az ám, de akkor nem szedtem elő, és olyan jól elraktam, hogy csak most kerítettem rá sort.`
(...)
GP: `Berill-bánya`
TL: ??? (~mély hallgatás~) Beryl nénének volt egy bányája?
GP: `Ejnye no, hát smaragd, akvamarin, heliodor, padparadsa...
TL: (~teli szájjal röhög, aztán mormog valamit~)
(...)
GP: Kint a szigeteken, igen. De valami átok is... (~itt lehalkította a hangját~)
TL: Rá se ránts, elvisszük Aggrát, úgyis ideje már kiborítani a betegágyból, merthogy kutya baja sincs már. Olyan szelet fuvat a vitorlánkba, amilyet csak kérünk.
(...)
GP: Akkor még egy üveggel (...)
GP: (~összecsapja a tenyerét~) Gyerünk, erről szólni kell Mirellának is, meg a többieknek!
TL: Csak még ezzel a pohárkával...*

  Jaq Daer   
 * Csendben hallgat, hiszen érdekli is amit a másik mond, nameg őneki sem ismeretlen az ilyesmi. Szemei előtt pár emlékkép suhan el. Az a pillanat, amikor a csapatuk összes tagja rábólintott az nagyapja javaslatára... a rituálé, majd az első harc átváltozva. Attól a naptól fogva mindenki magában hordozta annak a napnak az örökségét... ami bizonyos esetekben bizony átok is volt. De szerencsére az itteniek vagy nem tudták, vagy akik tudtak róla azok sem fordultak ellenük. Majd amikor a férfi végzett a beszéddel megértően elmosolyodott.*
- Ha hiszed, ha nem értem miről beszélsz. Bár nekünk nem volt ilyen nehéz dolgunk mégis... a vérünk vezet minket. De ha ez az expedíció még abban is segíthet, hogy a családodat biztonságba tudd, akkor már biztosan megéri a vállalkozás, még ha a kincseket meg sem találjuk. Nah, menjünk be a Malackába, ott meg lehet beszélni a részleteket... talán még mást is érdekelne a dolog.* Majd belépett az ajtón és a söntéshez ment, ami mögül két palack kellemesen hűs borral tért vissza. Már éppen akart volna egy üres asztalhoz menni Ralfennel, amikor a fülét egy felettébb érdekes beszélgetés ütötte meg. Pár pillanatig fülelt majd komoly érdeklődéssel a tekintetében fordult a másik asztaltársasághoz. Ott a félvér Trooglak és Gem iszogatott és beszélgetett pont arról a barlangról, amit keresett. Intett a fejével Ralfennek és odalépett az asztaltársasághoz és öblös hangon szólal meg.*
- Ha nem csalnak meg a füleim-márpedig nem szoktak-akkor úgy néz ki a dolog, hogy egy dolog után érdeklődök. Mit adj isten, nekem van egy térképem, ami egy szigetre vezet ahol a legendák szerint hatalmas kincs van elrejtve egy barlangban... Berill barlangjában.* Majd kérdőn felhúzza a szemöldökét és végigméri a két másik klántagot.*
- Ha szerencsém van nektek a szigetről van térképetek. Nekem pedig az odavezető úthoz, nameg van hozzá hajóm, ellátmányom és még egy s más csecsebecse, ami nem árt egy ilyen volumenű vállalkozáshoz. És persze van egy emberem, aki ismeri is a legendákat és tud valamit kezdeni a te átkoddal is már ha komoly a dolog.* Méri végig a másik kettőt és reméli, hogy jól okoskodott és így megússzák azt, hogy az egész szigetet fel kellene túrniuk. És legalább úgy néz ki a dolog, hogy két potenciális utazótársat is lelt.*

  Gem Padparadsa   
 *Ahogy Jaq hangját meghallja felnéz a szája elé emelt kupából, sőt le is teszi azt az asztalra. Végighallgatva Jaqot széles mosoly terül el a képén.*

Mindenekelőtt szép napot az uraknak! *-szól, és megemeli kupáját az újonnan érkezettek felé.* Ami azt illeti valóban egy igazi kincses sziget térképét nézegettük éppen. Csak azt nem tudjuk még, hogy pontosan melyik lehet ez a sziget. De félrehallhattál valamit, mert én Beril barlangjáról beszéltem, hanem egy berill-bányáról. Azaz drágakövek lelőhelyéről, amikből ékszereket készíthetnénk. Bár persze lehet, hogy ugyanarról van szó, csak a sok száj mindig egy kicsit másképp adta tovább a legendát. Remélem az átok is csak mese, ami később szövődött köré: azt mondják, hogy a szigetre nem lehet eljutni, mert körülöte mindig szélcsend honol, nincs ami a vitorlásokat oda hajtsa...

  TroogLak   
 *Az imént csak fejbiccentéssel köszönő Troog itt közbeszól:*

Mondtam már az előbb apámuram, hogy a szélre nem lesz gondunk. Az Aggra-gyerek ért a mágiához, majd fúj nekünk szelet. Ha mégsem sikerül neki, akkor meg majd evezünk.

  Gem Padparadsa   
 Majd Te evezel fiam, majd Te. Öreg vagyok én már az evezősdihez *-somolyog magában, aztán újra Jaqhoz fordul:*

És a bányát sem lehet könnyen megtalálni, még a térképpel sem, merthogy örökké áthatolhatatlan ködbe burkolózik. Ha ez igaz, akkor ezzel is kezdenünk kell majd valamit. Mondjuk kötelet kötünk a derekunkra és azt követve jövünk vissza. Bár szerintem ezt csak hozzáköltötték az emberek.

De talán meg is nézhetnénk a Te térképeidet, ki kellene találni, hogy melyik is a mi kincses szigetünk!

  Ralfen Lyen-Mort   
 *A benti, ismerős arcokat egy mosollyal kísért főhajtással köszönti. Csendben figyel, nem akarván megzavarni a társaságot. Troog láthatóan kipihente a harcokat, a Féreg csapásait, és ez Ralfent örömmel tölti el. Lassan kialakul a terv, és azt is tudják, merre induljanak végül. Jaq szavai bizodalommal töltik el nagymesterünket, de az újabb elhangzott felkelti a gyanakvását.*
~Átok. Talán a kalandozó ősöm is eképp szabadította leszármazottaira a bajt. Talán a végzet rendelte így, hogy pont most, én mérettessek meg a próba által? Vagy minden nemzedékből megszületnek azok, akik méltónak találtatnak a dologra? Nem tudom, biztosra pedig csak akkor mehetek, ha elindulunk végre...~
*Figyel, vár a megfelelő pillanatra, amikor maga is közbevághat.*
- tehát akad hajó, felszerelés nagyrészt, térképek, legendák, amelyek útbaigazíthatnak minket, és adott a harcbéli tapasztalatunk, amit a bestiák ellen testközelből szedhettünk össze. Mi másra lehet még szükségünk társakon kivül? Mi az, ami még hiányzik a hajód fedélzetéről Jaq? Mert amíg ti terveztek, én magam utánajárhatnék, és beszerezhetem, legyen az fegyver, avagy bármi egyéb, ha szükséges...

  Alexander Thulva   
 * A mai reggelen már a nappal együtt kelt hiszen nem kevés dolga volt. Jaq, a quadorsok vezérével együtt tervezett expedíció után akart járni és volt még a klánon belül is pár dolog, amit el akart intézni. Úgy ahogy volt a felkelő nap társaságában levezette a reggeli formagyakorlatokat mellyel tisztelgett az új napnak és persze energiával töltötte fel magát. Ezek után megmosakodott és felöltözött majd elindult a napi teendők után... de nem felejtette el azt kis figyelmességet amit az itt töltött napokban minden reggel megtett. Friss csokor virág Seryna ajtaja előtt. A nő valószínűleg tudta ki a hódoló hiszen ittléte óta rengeteget beszélt az alapból hallgatag és zárkózott nővel. Ezen beszélgetések persze hatottak és egyre nyitottabb lett a nő a világra... bár ez Alex nem tudta teljesen megítélni, hiszen teljesen rejtély volt a nő még. Majd végre elindult. A reggel nagy része elment a dolgok beszerzésével és intézésével így már jócskán benne járt a napban amire visszakeveredett a Malackába ahonnan beszélgetés zajai szüremkedtek ki. Jaq hangját messziről felismerte de vegyült hozzá nem kevés ismeretlen zöngésű hang is. Vállat vont, hiszen legalább meg tud ismerkedni a klán más tagjaival is így nem lassítva lépett be a Malackába. Ott észrevette az összegyűlt csapatot és figyelmesen hallgatta a beszélgetést. Majd amikor kérdések és egyebek következtek az ismeretlenektől lépett előre és szólalt meg.*
- Minden felszerelés a helyén van, nincs szükség semmire. Ma voltam kint a dokkoknál és ellenőriztem mindent.* Bólintott az ismeretlen és Jaq felé. Majd a másik kettő felé nézett akik az átkot és más kellemetlenséget emlegették.*
- Uraim, ha az átok létezik akkor azt meg is lehet törni. Ugyan ez igaz minden kellemetlenségre amivel majd találkozunk az úton. Bár nem vagyok otthonos a másik által mágiának nevezett dologban de rendelkezem olyan képességekkel amikkel csak egy szerzetes mester rendelkezhet. Nem félek sem a ködtől, sem az átoktól, a hitem vezérel, ahogyan önöket is. Csak magukra kell nézni, világítótoronyként magasodnak az éjszaka sötétjébe. Kalandozók.* Hajolt meg a társaság előtt tiszteletadás gyanánt.*
- A nevem Alexander Thulva, a Fehér tigris szerzetesrend mestere. Örömmel állítottam a hitemet és tudásomat az úgy mellé, és persze a karom erejét is. Hiszem, hogy ilyen lelkeknek nem okozhat gondot egy sejtelmes átok, egy áthatolhatatlannak hitt ködfüggöny, vagy a szél hiánya.

  Ralfen Lyen-Mort   
 *Az újonnan érkező felé pillant, majd biccent felé.*
- Ha így állnak a dolgok, akkor valóban azt kell végiggondolnunk csupán, hogy miféle próbákat kell kiállnunk, hogy elérhessük a szigetet.
*Amikor végül Alexander is az asztal mellé telepedik, megpróbálja elkapni pillantását.*
- Ralfen LYen-Mort, a Hópárduc lovagjainak nagymestere, az egykori nemesi ház szülötte, jelenleg megtűrt vendég Sziklaöbölben. Kalandor? Valamikor fiatalabb éveimben talán, most viszont csak az mozgat, hogy ezt az átkot, mely úgy tűnik, nem csak a családomat sújtja, megtörjük végre. És ha ebben a hit segítségünkre lehet, akkor természetesen minden nemű képességét, amit ügyünk érdekében kamatoztatni tud, örömmel veszünk.
*Egy hálás félmosoly, ahogy visszafordul a térképek felé.*
- Tehát adott az útvonal, a felszerelés, már csak a legénységre lesz gondunk. Hátasokat vihetünk-e magunkkal? Mekkora a hajónk, és amúgy hozzávetőlegesen hány éjszaka erejéig szándékozunk tábort verni? Mert ha cölöpvárat és sáncot is akarunk emelni a védelem megerősítésére, akkor kicsit többre lesz szükségünk, mint egyetlen hajó...

  Theophilus   
 Theophilus a Vasdisznó emeleti korlátjának támaszkodva épp egy újabb tömet pipát készít elő, komótosan rágyújt és nagyot szippant a hosszú csibukból. Az ivóból élénk társalgás zaja töri át a pipafüstöt: berill...kaland...szigetek...átok...kincsek. Lábai maguktól indulnának el, hogy csatlakozzon barátaihoz, klántársaihoz az új kaland felé, de nem, lelkiismerete nem engedi. Holnap hajnalban indulnia kell sisakos démon seregével Távolrévbe, ahogyan azt egy ottani nemes úrnak megígérte. Márpedig az ígéret kötelez. Habár... szólhatna annak a fiatal hadnagyának! Woodrow, úgy emlékszem így hívják. Sérült válla miatt úgysem tudná hasznát venni Távolrévben, klántársainak pedig segítségére lehetne, hiszen talpraesett, erős és imádja a kalandokat. És a pénzt. Talán túlságosan is - borul felhőbe homloka, de az utolsó szippantás dohánnyal elfújja a terhes gondolatokat. Igen, szólni fog a fiatal hadnagynak, jelentkezzen barátainál, vagy ha azok már elindultak, menjen utánuk és segítse Őket. Pipájából kiüti a hamut és vidáman indul emeleti szobájába készülődni.

  Sinila Einilan   
 *Sinila ezen a reggelen szokatlanul korán ébred. Amikor kinéz kis szobája bezsaluzott ablakán még alig szűrődik be fény a deszkák közt. Amint eszébe jutnak a mai napra eltervezett teendői egyből teljesen éber lesz. Kikecmereg az ágyból, majd kitárja az ablakot takaró zsalukat, hogy lásson is valamit. Odakint valóban még csak szürkésen dereng az ég alja. A szoba sarkába tegnap este kitett hidegvízzel teli tálhoz lép és alaposan megmosakszik. Tisztálkodás után egy kis reggeli tornával frissíti fel magát. Az öltözködés azonban már némileg körülményesebb. Miben is illene most neki megjelenni? Azt hamar sikerül eldöntenie, hogy miben nem, hiszen sem az ünneplő, sem a szakadt ruha nem a való a bemutatkozáshoz. Ám mire végre sikerül megfelelő darabot választania, addigra már a reggeli nap sugarai vonják aranyszín fénybe a szobát. Mégegyszer megvizsgálja magán a kiválasztott fekete szoknyát és sötétkék hosszúujjú blúzt, végül úgy határoz tényleg megfelel. Néhány halcsont hajtűvel szoros kontyot formáz a hajából, majd kardjalapját tükörként használva megszemléli a végeredményt. Oldalára keskeny pengéjű elegáns hosszútőrt köt, vállára könnyű zöldesszürke köpeny kerül, majd végül a nyakába egy tarisznya. Végre indulásra kész hát...
Lesiet az utcára, mostanra már pontosan tudja merre kell mennie. Az utóbbi három napot kérdezősködéssel töltötte, hogy legalább valamennyit megtudjon a klánról, melynek immár egy ő is tagja. A rengeteg beszélgetésnek és óvatos faggatózásnak meg lett az eredménye. Jónéhány klántag külsejéről szerzett leírást és az épületek sem ismeretlenek már előtte. Elsőként a Vasdisznót avagy ahogy sokan emlegették Malackát tervezi meglátogatni, abban bízva, hogy a személyleírások alapján esetleg valakit felismer. Egy hosszú kényelmes tempójú séta után végremegérkezik a keresett helyszínre. Elsőre úgy dönt körbejárja egy kicsit a hely környékét is, hiszen a városnak ebben a külső kerületében szinte még nem is volt soha. A nap már magasan jár az égen és a gyomra is jelzi az eltelt időt, mikor elszánja magát és a klán területére lép. Kívülről már megkereste szemével az étkező épületét, így egyenesen oda tart.
Már az úton is hallja a kiszüremlő zajokat. Már ebből úgy ítéli, hogy többen lesznek jelen, mint várta volna. Rövid időre megtorpan és fülel. Lehetséges, hogy valamilyen tanácskozás zajlik? Lassan közelebb sétál, hogy jobban halljon. Berill? Sziget? Expedíció? Az elkapott néhány mondat felkelti érdeklődését. Ha itt valóban arról van szó, amiről gondolja... milyen jó lenne velük tartani egy ilyen kalandra. Kíváncsian lép be az étkezőbe, majd az érdeklődve felé fordulóknak köszön.
Italt rendel magának és egy, a beszélgetők csoportjától kicsit távolabb eső, asztalhoz leül. Éhgyomorra délelőtt egyáltalán nem esik jó a bor, hamar meg is bánja választását, közben a beszélgetésben elhangzó dolgok is egyre jobban érdeklik. Végül úgy dönt egy próbálkozást igazán megér és oda lép a többiek asztalához:*
- Jónapot uraim. Remélem nem zavarok. A klánhoz nemrégiben csatlakoztam még csak. A nevem Sinila Einilan. Öhm... Nem állt szándékomban hallgatózni, de az iménti beszélgetés igazán kíváncsivá tett. Ha esetleg a terveikhez szükségük lenne még egy élesszemű megfigyelőre vagy egy jó céllövőre örömmel önökkel tartanék és lennék szolgálatukra. - * tisztelete jelélül egy bólintással fejezi be mondandóját, majd reménykedve pillant végig a felé fordul arcokon.*

  TroogLak   
 *Mivel az újonnan érkezőkre figyel, nem veszi észre a csendesléptű elfet, csak amikor már az asztalukhoz lép. Úgyis bemutatkozni készült, hát legalább nem kell kétszer. Felemelkedik és fejet hajt újdonsült klántársai felé.*

TroogLak volnék hölgyem és uram *-szokásához híven ügyel rá, hogy kihangsúlyozza nevének mindhárom szótagját.* Engedelmükkel bemutatnám nevelőapámat Gem Padparadsát *- itt Padparadsa felé fordul, aki bólint, de csendeben figyel tovább.*

Ami a terveket illeti, azokat még meg kell hánynunk-vetnünk, és természetesen indulás előtt a klánvezér áldását is meg kell kapnunk, hiszen ha ennyien megyünk - és nem is tudhatjuk mennyi időre *fordul itt Ralfen felé* - az esetleg gondot jelenthet az itthon maradóknak. Több szem többet lát, üljenek hát ide önök is, és ne fukarkodjanak az ötleteikkel! No és persze ha több a beszéd a torkok is hamarabb kiszáradnak. Még egy kancsóval kérnénk, Martha-asszony! *-emeli meg kicsit a hangját. A szakácsné némi kötelező zsörtölés közben kihozza a bort - valami tivornya, meg talicskák is belekeverednek a mondandójába, de Troog most elereszti a füle mellett - azaz inkább jót vigyorog magában.*

  Mirella Rinne   
 - Mindig csak ez a sugdolózás. Már csak azt nem értem, miért is nem lehet kissé halkabban tenni. Az egész házat fellármázzák az urak! Amúgy szép jó reggelt mindnyájuknak. -*Toppant be az emeleti szobájából érkezve, még álmosan, kicsit talán gyűrötten is, cseppnyi kócossággal, és farkasétvággyal. Igaz morgolódott, de mint rendesen, így most sem volt haragos. Meg aztán, mi tagadás, együtt látni kedves klánjának tagjait, amint épp nagy odaadással szöveteznek valamivel kapcsolatban, kifejezetten szívét melengető volt.
De még nem ment oda hozzájuk, előbb betért a konyhába, ahol elrendezte a reggelije ügyét, mert hát nem egészséges éhen halni, és annak tudatában, hogy sikerrel intézkedett, egy nagy bögre meleg tejet szürcsölgetve ballagott oda a javarészt férfiakból álló csődülethez. *
- Ralfen, örömmel látom, hogy visszatért közénk. De szívből sajnálom, hogy nem sikerült teljesen felgyógyulnia. Mindezzel együtt meglep, hogy ön is összeesküszik. -*Tény, nem is akart hinni a szemének, de azért igyekezett könnyedén mosolyogni, aggódását palástolva, miközben köszöntötte a visszaérkezett férfit.
Egy személy azért akadt, akit - biztosra vette - még nem ismert személyesen. Félrehajtott fejjel szemlélte az elf nőt, erőst töprengve kilétén, és persze ha még ilyen korai órán nehezen is forogtak azok a bizonyos fogaskerekes csinos kis buksiában, azért nagyot nem tévedhetett, legalábbis bízott benne. *
- Sinila, ha nem tévedek? Örülök, hogy ideért. Érezze magát körünkben otthon. Mirella vagyok. -*Mosolyodott rá a nőre, majd figyelmét az asztalra teregetett térképszerűségre irányozta, közelebb lépve és hajolva hozzá, hogy megbizonyosodjon róla, nem káprázik mégiscsak a szeme. *
- Ez? Emiatt volt az egész felhajtás? Egy gyermeteg mese, és a klán bölcsességben megőszült férfiai is már szaladnak az ásóért, hogy kincset találhassanak? -*Még a homlokát is ráncolta, ahogy igyekezett felfogni ezt a dőreséget. Elgondolkozása közben azért nem felejtette el kortyolgatni tejét, éles ellentétben azzal a tetemes mennyiségű borral, amit az összeesküvők kívántak épp benyakalni. *
- Drágám, ugye nem tévedek nagyot, ha feltételezem, miszerint te mostanában ez ügyben voltál olyan titkolózó? -*Szegezte neki a kérdést Jaqnek, feddőn kérdve tekintve a kedvesre. *

  Ralfen Lyen-Mort   
 *A két érkező hölgy felé fejet hajt.*
- Üdvözletem, Ralfen Lyen-Mort vagyok, családom képviselője eme küldetésben.
*A többi felesleges szócséplés, és ráadásul Mirella is megérkezik végül. Megpróbál barátságos mosolyt villantani, és a fejében cikázó gondolatok ellenére még az elszántság tükrén át is sikerrel jár talán.*
- Mirella! Köszönöm kedves szavait és a fogadtatást, és elnézését kell kérnem, hogy oly sokáig kellett távol maradnom, de a Féreg megjelenése, a támadás olyan kérdéseket vetett fel, melyekre választ kellett lelnem, és azokat a távoli múltban kerestem...Ami pedig a családomat nem Sziklaöbölhöz, hanem Távolrévhez köti. Így kénytelen voltam még sérülten, de a felépülésembe erős hitet vetve útrakelni, és lám, idővel minden megoldódni látszik: az égtájak istenei ezúttal a megfelelő időben vezettek a megfeleő helyre, és Jaq kérésére örömmel csatlakozom az expedícióhoz.
*Apró sóhaj, majd folytatja.*
- A családomat sujtó átok valószínűleg egyidős a dracolichekkel, és azzal, amelyről most beszélünk. Talán egy és ugyanaz. Mágusokat kerestem fel, hogy megtörhessem, de ehhez szükségem lesz egy efféle bestia kikristályosodott energiáinak esszenciájára, vagyis egy efféle ékkőre. Ezért hát az ifjonti lelkesedés, melyet még maszkom sem rejthet véka alá...Kérem hát, ne legyen oly szigorú férjurával szemben, mert nemes ügy ez, most már megértheti. Nekem csak az az ékkő kell, termsézetesen társaim nevében nem beszélhetek, elvégre, úgy sejtem, a klán vagyonát is jelentősen gyarapíthatnánk egy efféle, sikeres úttal, de nekem már az is elég, hogy végre nem érzem magam tétlennek és esetlennek, végre van megint mibe vetni a hitemet...
*Pillant a klánvezérre, és bár oly rég óta nem siemrhetik még egymást, a lovag nagymester elszántsága és lelkesedése valóban magával ragadó lehet, tudván, hogy mire is készülnek, és mekkora veszélyek árán érhetik azt el. Ralfen nem fog meghátrálni, ahogy nem hátrált meg akkor este sem: kardja az oldalán, maszkja az arcán, nyakában a hópárducot mintázó medál, szeretteit pedig a szívében hordozza, és neki ennél többre nincs szüksége. Talán csupán hasonlóan elszánt és rendíthetetlen társakra...De úgy tűnik, azokban sem szenved hiányt!*

  Jaq Daer   
 * Már éppen válaszolni akart a többi férfi kételkedő hangjaira, amikor nem várt oldalról segítség érkezett Alex személyében. A férfi elmosolyodott és egyet hátralépve hagyta, hogy a lendületes fiatalember magával ragadja a társaságot. Hiszen őt is Alex ragadta magával a legenda elmesélésével. Akkora átéléssel tette, hogy Jaqben megragadt a dolog és idáig fajult. Kedvelte a fiatalembert, már csak azért is mert hajlíthatatlan személyiségével sikeresen kisegítette egyik szívének kedves klántagot a gyászból. Még mindig elkomorodott, amikor a halottak jutottak az eszébe és azok, akik gyászolták őket. Viszont ekkor még két jövevény érkezett. Az egyik egy ismeretlen elf nő volt. Amikor felé fordult akaratlanul is elmosolyodott, hiszen gyermekinek tűnt az ő méreteihez képest. Igaz, hogy csak egy jó fejjel volt magasabb nála de legalább négyszer belefért volna a nő... Pedig még nem is viselte megszokott vértjét, ami még robosztusabbá tette az alakját. Elmosolyodott, kezével a mellkasára csapott és meghajolt előtte.*
- Suessa Sinila, üdvözlöm a klánban. A nevem Jaq Daer, a quadorsok házának vezetője. És ha nem is felderítőre, de lövészre biztosan szükségünk lesz, ezért már most előre örülök a biztos szemének és kezének ifjú hölgy.* A másik idegen ekkor döntött úgy, hogy inkább felmegy valamelyik szobába. Megvonta a vállát.~ Sebaj, vagyunk már elegen...már csak...~ És gondolatait igazolva jelent meg Mirella akire kedves mosolyt küldött és persze megrázta a fejét, hiszen annyira nyilvánvalóan viselkedett. Majd persze megint teljesen kiszámíthatóan viselkedett, amire csak mosolyogni tudott, az össze fogát kivillantva.*
- Persze. Ezért volt. És lehet, hogy most csak gyermeteg mesének tűnik, de a valódi természetemet is csak gyermeteg mesékből ismerted.* Kuncogott fel gonoszan. Majd megint inkább teljes figyelmét egy másik klántag. Ralfen szavai viszont teljesen .... felkavarták. igen, talán ez volt rá a megfelelő szó. Bár nem sebezték meg, vagy nem érintették kellemetlenül de biztosan felkavarták. Nagy szemeket meresztett a férfire majd leszegte a fejét ér rázkódni kezdett. Egyre hevesebben rázkódott, és amire a másik végzett a beszélgetéssel már nem bírt magával... kirobbant belőle a nevetés. Felszabadító, gyöngyöző kacaj, az a fajta, ami akaratlanul is átragad másikra... de persze az ereje miatt mindenki fülében ott dobolt és valószínűleg az összes eddigi alvót felébresztette. Jaq barátságosan hátba veregette Ralfent majd nem volt rest Mirellát magához húzni a derekánál fogva és egy szenvedélyes csókot adni neki. Majd úgy vigyorogva, mint valami eszelős nézett Ralfenre és a többiekre.*
- Mi nem vagyunk házasok. Egy pár vagyunk, ez igaz és sokkal több köt minket össze, mint oly sok szerelmest. De akkor sem vagyok a férje, és ő sem a feleségem.* Majd lenézett a másikra és a szemeiben látható mennyiségű szerelem, szenvedély és csodálat halmozódott fel. Halkan szólalt meg, a többiek alig hallhatták.*
- De ő a másik felem. Nélküle még mindig sodródnék, és nem veletek készülődnék erre az útra. De ismerem annyira, hogy tudjam velünk tart már csak azért, hogy engem szemmel tartson.* Mosolyodott el végre és emelte fel a hangját. Felemelte a kezében tartott poharat és kiengedte minden erejét a hangjának, újra harsogott az egész terem.*
- Igyunk hát a klánra! Igyunk a hős tagokra! És igyunk arra, hogy ez a kaland után sokkal gazdagabban térjünk vissza, akár csak egy jó harccal is. Igyunk az Úrnőre!!!!!* Ezzel akarta megpecsételni az egész kalandot, aki most részt vett a köszöntésben az lélekben is azonosult a kalanddal és végig ki fog tartani. Remélte minden jelenlévő velük tart majd.*

  Sinila Einilan   
 - Igazán örülök, hogy ilyen hamar megismerhetem mindnyájukat - *felel Sinila. Minden bemutatkozót halvány, szeme vonása miatt kissé szomorkásnak tűnő, mosollyal és bólintással üdvözölt. Mirella bemutatkozása szinte szükségtelen volt, már a megjelenéséből sejtette kilétét, de akadt nem egy ismeretlen név is számára. Többek bemutatkozását hallva kissé szégyelte, hogy semmiféle nemes, nagy vagy dicső felmenő nevét nem említheti sajátja mellett, de a további beszélgetés hamar elterelte a figyelmét erről. Gondosan megfigyelte minden klántársa jellegzetességeit, hangját, külsejét. Na nem bizalmatlanságból vagy előítéletek levonása miatt, egyszerű kíváncsiság állt csak a dolog mögött. Hamar arra a következtetésre jutott, hogy Jaq Daer valószínűleg szöges ellentéte, de ezt magában egyáltalán nem negatívumként könyvelte el. A férfi mosolya viszont kissé rosszul érintette, bár igazából nem tudta eldönteni, hogy családfája hiányosságainak vagy más egyébnek szól-e. Attól tartva, hogy aggodalmas gondolatai az arcára is kiülnek, egy pár másodpercre elfordult, hogy széket kerítsen magának. Előbbi asztalától a székkel együtt hozta félig kiürült boros kupáját is, majd a körben, egy még szabad helyre, telepedett le. Jaq nevetését hallva kissé értetlenül nézett körbe, de az általános jókedv rá is könnyen átragadt. Derűs félmosollyal nézte a boldog szerelmeseket, bár az efféle hangos lángoló érzelem távol állt tőle, mint az elfektől általában. Titokban kissé talán irigyelte is az emberi szív könnyen fellobbanó szenvedélyét, de ez most egyáltalán nem szegte kedvét. Boros kupáját is hagyta újra tele tölteni, majd a többiekkel együtt emelte a szövetségre mondott köszöntésre.*

  Seryna Veanture   
 *Virágillatra ébredt, mint mostanában mindig. S mindez annak a vázányi virágcsokornak volt köszönhető, amit nap nap után, reggelente talált az ajtaja előtt. Már ettől önmagától is egy cseppet jobb kedvvel készülődött köszönteni az újabb napfelkeltét, de igazából az a ki nem mondott játék csalt halovány mosolyt arcára, az a várakozó kis remegés, hogy amint kinyitja ajtaját, újabb virág várja-e.
Kapkodón készülődött, hiszen az is a játék része volt, hogy hálóruhában nem ment leskelődni, csakis rendes illendőn, megfésülködve, hosszú barna haját szalagokkal megzabolázva. Most éppen könnyeden lebbenő, majd bokáig leérő, vajsárga lenruhát öltött. S mikor szégyenlősen, mégis kicsattanó kíváncsisággal kitárta az ajtót, nem kellett csalódnia.
Halkan - nehogy bárki is meghallhassa - felnevetett, majd még egy ellenőrző körbenézés a folyosón, hogy tényleg, senki sem látja, s már hajolt is le a virágokért. Két tenyere közé fogta, s hosszasan, mélyen magába szívta illatukat. Egy régi nyár emlékét is felidézték, de az már a múltba veszett. Mostanában inkább, bármily meglepő, egy férfi vonásai derengtek fel előtte ezekben a számára meghitt pillanatokban. És már nem is akaródzott kiverni fejéből ezt az érzést, viszont a virágoknak friss vízre volt szükségük, hogy még virulni tudjanak, így már-már szokott mód lelopózott a földszintre, megcélozva Martha konyháját, egy váza reményében. Ami volt, tudta jól, elvégre előző este vitte vissza az egyiket, amiből kikerült egy hervadt csokor.
De a mai nap mégiscsak másképp alakult, mint a többi. Leérve kellett szembesülnie a ténnyel, hogy bizony közel sem olyan üres az előcsarnok, mint remélte. Mimóza lelkének több se kellett, csokrát háta mögé rejtve eresztett gyökeret félúton a konyha és a nagyhangon beszélgető társaság közt. Tanácstalanul pislogott, ment volna a konyhába, de nem akart lebukni virágcsokrával, meg aztán a beszélgetők közt látott nem is egy ismerős arcot, köztük is egyet, ki mindőjüknél jobban megdobogtatta szívét. *
- Szép reggelt. -*Köszönt, mert így tartotta az illem, az más kérdés, hogy igencsak figyelnie kellett annak, aki eddig nem vette volna észre, mert a hangja semmi esetre sem volt nevezhető figyelemfelkeltőnek. *

  Gruna   
 *Poros, kissé kopott köpeny borul a vállára, de az is csak azért, mert csomagjába nem fért bele. Meleg van, a Nap kíméletlenül szurkálja bőrét hegyes nyilaival. Pedig az a bőr már sokat kiállt, és még valószínűleg sokat ki is fog. A porszemcsék is ott táncolnak körülötte, már amelyik eddig nem telepedett rá, vagy valamelyik ruhadarabjára. Végignéz magán, elhúzza a száját, így nem kerülhet mások szeme elé. Valahogy... nem szalonképes. Oldalvást vet egy pillantást az ott beszélgető két férfira, egyikükre emlékszik, ez Jaq Daer, a másikat hirtelen nem tudja hova tenni. Magának köszönheti, ő volt távol sokáig. Ami végül visszahozta, az... nos, nem sokan vannak ezen a világon, akikhez fűzné bármilyen érzelem, de akikhez mégis, azoknak itt kell lenniük. Legalábbis reméli.*
-Szép napot! *odaköszön a két férfinak, zavarni nem akarja őket, látja, valami fontosról beszélgetnek. Ha olyan, ami rá is tartozik, hát azt is meg fogja tudni időben. Ha meg nem, akkor jobb is, ha nem tudja. Tétovázik néhány pillanatig, mert éhes és szomjas, tehát ennie és innia kéne, másrészt viszont piszkos, fáradt és gyűrött, tehát legalábbis fürödnie és átöltöznie is kéne. Ez utóbbi mellett dönt, és a szobák felé indul.*

  Gruna   
 *Gyors mozdulattal nyit be, és gyorsan is pillant körbe. Nem akar egyelőre itt időzni, hiszen tisztában van külsejének hiányosságaival. Tehát a gyors körbepillantás, és egy, az eddigiektől eltérő ütemű szívdobbanás meggyőzi arról, hogy még nem teljesen idegen itt. Kezét üdvözlésre emeli, szól ez mindenkinek, vagy senkinek, de lábai közben nem állnak meg. Sietve tart az egyik oldalajtó felé, és mielőtt bárki bármit tehetne, már el is indult felfelé, a szobák felé. Valahogy muszáj kinéznie! Tiszta ruhában, megmosakodva mégiscsak másképp fest még ő is. Ez a gondolat erőt önt belé.*

  Ralfen Lyen-Mort   
 *Jaq vállveregetése jól esik neki, az érkezők felé biccent, majd maga is megemeli a poharát, amolyan főnemeshez méltó, elegáns mozdulattal. Volt, amikor fellengzősnek ítélte mindezt, de idővel elsajátította, amit csak kell az etikett terén, egy magafajta Lyen-Mortnak. És idővel kamatoztathatta is, megannyi sok alkalommal, mint például ez a mai.*
- Igyunk az elhunytak emlékére, igyunk az istenek és a társaink egészségére és lelki üdvére, és arra, hogy mindenki épségben, céljait beteljesítve térhessen meg a kaland végeztével ide, az otthonunkba.
*Talán nem vártak szavakat tőle, de nem tudta, és nem is akarta magába folytatni mondandóját. Jaq láthatóan kalandnak fogja fel a dolgot, de neki sokkalta komolyabb indokai vannak arra, hogy útra keljen. Nem baj ez, hisz így van jól, szükség lesz arra is, hogy ha ő maga megroppanna a küldetése súlya alatt, legyen ott valaki magafajta, erős lelkületű férfi, aki belé is lelket ölthet. És a Quadorsok vezére ilyen alaknak bizonyult különc szavaival és közvetlenségével, egyenes modorával. Ralfen, akarva-akaratlan, de kezd megbízni benne, ahogy csak régen, egyik-másik lovagjában tudott. Swarag, Alex és a többiek...néhai társak, akiket ő túlélt, barátok, akik immár az istenek ölén pihennek, és figyelik őt. Talán.*
~Nem vallhatok szégyent még egyszer, többet nem.~
*Ezek járnak fejében, ahogy kupáját Jaq-é mellé emeli, pont annyira, hogy hozzáérjen, de a csendülés ne legyen eget rengető. Ő vele tart, és kérdő pillantást vet a többi asztaltársra: ők vajon miként döntenek végül?*

  Mirella Rinne   
 *Igazán nem számított ilyen heves reggeli köszöntőre azok után, hogy épp számon kérte a kedves tetteinek okait, a sokaságról nem is beszélve. Bármennyire is szívdobogtató volt, azért sak szóvá kellett tennie, már csak az illendőség kedvéért is. *
- No de szívem! -*Könnyed pír jelezte arcán, hogy igenis zavarba hozta a mégoly jól eső csók, persze csupán azért, mert Jaq - ismerve a férfi temperamentumát, már csak juszt is - többek szeme láttára követte el. De haragot ennyi zsiványsággal még képtelen lett volna kivívni, így csak boldog szerelmes pillantással viszonozta a rá irányzott tekintetet. *
- Naná, hogy veled megyek. Még nélkülem valami meggondolatlanságra vetemednél. Ismerlek már annyira. -*Válaszolta suttogón, mintha bizony ez olyan titok lenne, amit a többiek még nem tapasztalhattak ki, avagy nem sejthettek volna meg. Akárhogy is volt, semmiképp sem akarta szánt szándékkal hirdetni, viszont az áldomásra maga is emelte bögréjét, a benne lévő maradék tejjel, ami nem épp szokványos ital volt ilyen feladatra, no de ebben a klánban szinte semmi sem volt szokványos. *
- Uraim, aztán igazán! Kérem, nyilatkozzanak arról a fajta szándékukról, miként is gondolták ezt a kis kiruccanást? Lesz ott hely hölgyeknek is, avagy csupán Jaq volt megfontoltan nagyvonalú az imént az ajánlatával? Egyáltalán, a tervezgetés mely szakaszában is vagyunk épp? Csak hogy tudjam.... -*Nem kevés irónia is vegyült szavai közé, úgy is mint a női nem képviselője, valamint a tervezgetés elejéből szemmel láthatóan kifelejtett felelős személy. Nem volt rest, minden jelenlévőt egyesével végigmért, utolsónak hagyva Alexet, aki talán a legnagyobb meglepetéseket tartogatta már eddigi klánbeli élete alatt is, már ha adhatott a suttogó mendemondáknak bizonyos gáláns és megértő hozzáállásáról, amit Seryna irányában tanúsított. *

  Alexander Thulva   
 * Kedvére volt a társaság, ami végre összeverődött... és persze az is, hogy úgy nézett ki a dolog, hogy ez a társaság minden tagjával ki fog menni a tengerre, hogy szerencsét próbáljon a legendával. Ez örömmel töltötte el. Érezte a klánban lapuló feszültséget és nem kevés idejébe került kibogozni mi is volt az oka. Persze ez érthető volt ennyi szeretett lény elvesztése után. Így szerzetesi kötelessége volt tenni a dolog ellen. Az első lépés a legjobban szenvedő, Seryna megsegítése volt. Apró kedvességek, sok beszélgetés és megannyi figyelmesség... most is ahogyan a nő megérkezett odalépett mellé és lágyan átölelte. Nem tolakodott, egy barát ölelése és mosolya volt, amit kapott tőle a nő. Ekkor nézett a harsányan felnevető Jaqre. Nah, ő volt az akiben sikerült szövetségest lelnie arra, hogy a klán élesszék fel. A mindig is életvidám melák bármit megtett volna a kalandért...de persze sok minden más is mozgatta. Sokat beszélgetett vele is és hamar rájött, hogy benne is fortyognak a dolgok csak még nem tudta mik. Már csak azért is ment volna velük, hogy ezeket megtudja. Ralfen történetét is tőle hallotta így különösen örült, hogy a megfelelően reagált a kaland ígéretére a nemesúr. A koccintásra emelt poharakhoz koccintotta saját poharát, amiben hideg víz lötyögött... és örült, hogy Mirella is itt volt így nem ő volt az egyetlen,, aki nem alkohollal koccintott. Elvetett minden tudatra ható dolgot, így az alkoholt is. Egy olyan szerzetesnek, mint ő nem lehetet nagyobb ellensége annál, hogy nem képes uralni a testét és az elméjét. Viszont Mirella kérdésére kénytelen volt otthagyni Sery közelségét.*
- A tervezgetés olyan szakaszban van, hogy van hajó és legénység felszereléssel. A hajó elég nagy, minden benne van amit Jaqqel fontosnak tartottunk de persze fenn tartottuk a helyet a klán tagjainak is. Van még jópár kabin aminek nincsen lakója így biztosak lehetünk benne, hogy lesz elég hely. Tudjuk melyik szigetet keressük és már azt is sejtjük, hogy a szigeten merre keressük a barlangot. Van egy csapat mindenre elszánt hitű kalandorunk. Az én felfogásom szerint nem kell több.* Mosolyodott el és nézett körbe a többieken. Akiknek még unszolás kellett talán ez adta meg az utolsó lökést a döntéshez. Remélte mindenki jön mert akkor végre mindenkiről megtudhatja amit szeretne így, vagy úgy.*

  Gem Padparadsa   
 *Újabb és újabb klántagok érkeznek. Rég nem voltak ennyien együtt, kivéve a vészterhes időket, amikből ugyancsak kijutott a klánnak az utóbbi időben. Padparadsa csendben iszogat egy darabig, míg a többiek is megejtik a kölcsönös bemutatkozásokat, és széles mosollyal nyugtázza, hogy az évődés és a szerelem még nem veszett ki a klánból, sőt. Kicsit bele is fárad már a `semmittevésbe` ezért elkezdi összetekerni a még Távolrévben lemásolt földabroszokat.*

Ha megbocsátanak a hölgyek és urak, ideje lenne a személyes holmikat is összecsomagolni. No meg elrendezni, amit még itt el kell rendeznünk -igaz, nekem nemigen akad ilyen kötelezettségem. Nemsokára akár indulhatnánk is! *-azzal feltápászkodik és elindul a szobájába pár váltás ruha, papírok, íróeszközök, no meg a kardja végett.*

  TroogLak   
 Igaz is, még össze kell vakarnom azt az Aggra-gyereket. Varázsló nélkül tán bele sem érdemes vágni ilyen kalandba... *-zsörtöl egy kicsit, majd elmormol egy `nemsokára ugyanitt`-et és maga is elindul az emeleti szobák felé. Aggraát akarja kiborítani a `betegágyából` ahol - Troog meggyőződése szerint - már csak lustálkodással és önmaga sajnáltatásával tölti az idejét. A lépcső alján azonban megtorpan. Az emberek meg sem éreznék (vagy ha mégis, hát egyszerű izzadságszagnak titulálnák) az illatot, ami megcsapja érzékeny orrát. Ő is érzi persze, hogy hosszú, fáradtságos - és mindenekelőtt nagyon meleg - út tán érkezett a gazdája, de erre nem fordít figyelmet. Megbújik ugyanis egy ismerős - és Troog számára szívet melengető - aroma is valahol az `út pora` alatt. Nem is habozik tovább, felszalad a lépcsőn.*

Jaq Daer   
 [Behajózás a Medúzába, Tradíciók-kaland]

* Lassan, de biztosan érkeztek a többiek. Sokukat ismerte, de sajnos nem mindenkit, hiszen a fél-orkok társasága majdhogynem teljesen ismeretlen volt számára, leszámítva a látási ismeretséget. Viszont ott volt persze Ralfen, Gem uram, az új elf hölgy és Alex is aki kicsit bosszantó módon viselkedett. Ezt soha nem értette a szerzetesben: nem számított a helyzet, mindig olyan hetykén vette a dolgot. És leginkább az bosszantotta, hogy ő nem volt képes erre. Ezért is örült, hogy itt lesz velük, mert legalább tartja a lelket a csapatban, és mellesleg az a hatalmas tudás is jól jön majd amit ez a folyton mosolygó, kissé szertelen férfi képvisel... és nem felejtette el azt sem, hogy nagyon is meg tudja védeni magát. Viszont végre mindenki megérkezett... vagyis majdnem, de ez van. Sajnos Mirella még nem érkezett, de most már nem tudnak várni. Látta, hogy a kapitány és a Céhes tag is egyre idegesebb, hiszen ha elmulasztják a dagályt akkor mostanság nem jutnak át a hullámtörőkön és alattomos sziklafalakon. A férfi kieresztette a hangját.*
- Köszönöm, hogy ennyien válaszoltatok a hívó szóra. Ez az egész csak egy kalandnak indult a kincs után, de számomra már több lett. Ha igaz, amit suttognak akkor segíthetünk egy társunknak megvédeni a családját, így már a becsület és a vér szava is beleszól a kalandba. Legyetek erősek, hiszen ismeretlenbe megyünk és nem nagyon sejtjük mi vár ránk. Most pedig mindenki szálljon fel, kihajózunk!!!* És ő is felbaktatott. Ralfen mellé lépett és bólintott neki.*
- Nyugodj meg Hópárduc, a hajó nem szenved hiányt a felszerelésben. Nem sajnáltam rá a pénzt, sok igény ki tudunk majd elégíteni és a felszerelés is első osztályú. Most már csak a szívünk és a karunk erején fog múlni hogyan végződik ez a kaland.* Majd intett a kapitánynak. Indulhattak. Parancsszavak harsantak és kibomlottak a vitorlák. Beléjük kapott az esti szél, feldagasztotta őket és elindította a csapatot ezen a nem kicsit veszélyes és fontos kalandon.*

Gem Padparadsa   
 [`Künn a tengeren` - Tradíciók Útja kaland]

*A hajó korlátjánál álldogálva bámulja a naplementét. A tenger csendes, csak nagy-néha csobban egyet valami a hajótest mellett. A Medúza sebesen hasítja a vizet, de most nem himbálódzik úgy, mint a kihajózás során. A fedélzeten sincs már olyan nagy nyüzsgés, csak a feltétlenül szükséges személyzet van fenn, és a kormány felől szűrődik előre halk beszélgetés moraja.
Milyen más is volt ez pár napja, amikor még az egyre távolodó kikötőt bámulta, és gondolatban búcsút vett a várostól - talán örökre. A tengeri út mindig veszélyes, ráadásul most az úti céljuk is ismeretlen veszélyeket rejt. Elkomorult kissé az út elején, de mélázásából szerencsére kizökkentették - sokáig emlékezetes marad a jelenet, amint Mirella az őt a kikötőből váró és ezért a mólókat aggódva figyelő Jaq mögé lopózik, lábujjhegyre áll és halkan a fülébe súg valamit. Olyan szép ugrást rég nem látott már, és az utána felcsapó kacagás is túlharsogta a kikötő lármáját.
A friss emlék széles mosolyt csal arcára, és - mivel senki sem látja - integetni kezd a hajó mellett fel-felugráló delfineknek...
A közeledő léptek zajára összerezzen, és hátranéz: a fedélzet túlsó felén két ismerős alak körvonalai bontakoznak ki sűrűsödni kezdő homályból. Újabb csendes mosollyal bólint feléjük, de amazok most láthatóan mással - az inkább egymással - vannak elfoglalva. A félork pár egymásba karolva ballag a hajó orra felé. Elnéző örömmel tekint nevelt fia után, amibe egy kis múltba révedő szomorúság is vegyül. `Igen, ezek már az ő napjaik. Felettünk eljárt az idő...`- gondolja, miközben elsétál a kabinja felé.*

TroogLak   
 [`Künn a tengeren` - Tradíciók Útja kaland]

*Még nem volt este, de a nappal már elmúlt, és ebben a violaszínű, szürke derengésben úszott a hajó a dagály hűvös, de finom szellőjében, azzal a valószínűtlenül sugárzó, sószagú alkonnyal burkolva be a fedélzet ferde, hosszú árnyait, amely ellenállhatatlan lírai bájával nem egy nemes lovag legényéletének okozta vesztét. Ibolyaszínű, rőt reflexekkel igen bőkezűen bánik az ég...
Troog is a korlát felé tart, karján a leánnyal, akiről most már tudja, hogy szereti - bár ezt kimondani még magának sem volt mersze. Észre sem veszi Padparadsát, nem hallja a kormányos és társai beszélgetését. Egyedül vannak most a hajón, nagy-nagy csendben. Mondani szeretne valamit, de - szokás szerint - nem igen találja a szavakat. Az égre néz, ahol egyetlen, igen halvány csillag jelenik meg. Szeme Grunáét keresné, de a mélyülő sötétségben már inkább csak sejti, mint látja a leány arcát. Zavartan elkapja a tekintetét és észre veszi a hajó mellett ugráló delfineket. A csillogó hátakról egy-egy pillanatra visszatükröződik a rőt színű felhők közül kibukkanó telihold...
Jó így, nagyon jó. Ácsorogni és a tengert bámulni, oldalán a szívének oly kedves leánnyal. Érti már, érzi amit Padparadsa és Malinalda felől érzett, vagy éppen Aggra szülei felől. Azt hitte akkor, hogy érti, mit jelent: `szeretni`. Most már tudja, hogy odahaza, első néhány találkozásukkor sem érzett még ilyen tisztán. Szükség volt a félős-szemérmes sétákra, a pillanatra, mikor kezük először összeért... És szükség volt a búcsúnélküli elválásra és a hosszú vándorlásra magányosan, hogy végül újra meglelje az eltemetett, végleg elveszettnek hitt érzést - ezerszer erősebben és teljesebben. Valakitől egyszer azt hallotta, hogy a szerelem törvényszerűen elmúlik egyszer, de most megérinti a bizonyosság, hogy számára nem csak a érzelmek hevességét jelzi a szó: `örökké`...
Egy hangosabb csobbanás rezzenti fel elmélkedéséből. Hálásan tekint a leányra: hálásan a megértő hallgatásért, amiért szelíden `csak` ott áll mellette. Az égre néz, ahol közben kigyúltak már a messzi lámpások: furcsa, nagytüzűek és egész apró, távol csillámló pontok. Szinte teljesen hangtalanul formálja a szót, mi fejében jár már napok óta. Fél hangosan kiejteni, hátha megtöri vele a varázst: `Szeretlek!` A leány talán meg sem hallja. Látni biztosan nem látja már az éjszakában, amely lassan, csendben átveszi az estétől az uralmat a tenger felett...*

//Köszönet Rejtő Jenőnek Mr. Samuel Bronson remekbe szabott leveleiért.//

Alexander Thulva   
 [`Künn a tengeren` - Tradíciók Útja kaland]

* Már jó pár napja a tengeren voltak, és eddig minden eseménytelen volt. A hajó méreteihez képest gyorsan haladt a célja felé miközben az utasok ki nagyobb, ki kisebb sikerrel próbálta megszokni a tengeri életet. Még ő sem volt sosem tengeren, de soha nem hagyta ki az ilyen lehetőségeket. Már az első napon engedélyt kért a hajó kapitányától, hogy csatlakozhasson a legénységhez., és azóta is dolgozott folyamatosan. Általában megfigyelőként dolgozott fent az árbockosárban, de sokszor segédkezett a vitorlánknál és megannyi más helyen. És amit a legfontosabb volt ő volt az összekötő a haj legénysége és az utasok között. Hamar összebarátkozott a matrózokkal-igen, az első este kocka, kártya és mérhetetlen mennyiségű rum segített ebben-és azóta is töretlen volt ez a kapcsolat, főleg amikor megtudták, hogy dalnokoskodik is. Ezek után minden este víg zene szűrődött ki a legénységi szállásról. Ezen az estén is fent volt az árbocon és a látóhatárt kémlelte, miközben néha végigsimított a kezében tartott lanton. Tekintete a fedélzetre is oda-oda tévedt és meglátta az egyik feltűnő, bár nagyon kedves utaspárt, a két fél-orkot. Széles mosolyt csalt az arcára a szerelem látványa és nagyon örült annak, hogy vannak szerelmesek a közelében. A szerelem látványa mindig felemelte a szívét és segített neki szebbé tenni a szürke napokat. Most is lehunyta a szemét és játszani kezdett a lanton. A dallam egyszerű volt, mégis olyan fülbemászó és szívbe markoló, amennyire csak lehet. Sok matróznak akinek családja volt az otthon hagyott kedvesekre gondolt, míg sokan egy-egy szerelmükre gondoltak. Sok szem nem maradt szárazon, de voltak akiknek csak mosolyt csalt az arcára és szép emlékeket... mindenki máshogyan élte meg. Alex remélte, hogy a félvér pár a lehető legjobban élik meg, meg az öreg úr is, aki ma fent volt a fedélzeten. Megint felemelte a tekintetét és körbekémlelt. Nem messze tőlük egy kisebb sziget volt. Oldalt fordította a fejét és megnézte magának a kicsiny csoportot.*
- Vajon mik élhetnek errefelé... bár nem biztos, hogy meg akarom tudni.* Ekkor viszont valami fekete tömeg... vagyis több tömeg vonta magára a férfi figyelmét, de sajnos csak pár pillanatra. Összevonta a szemöldökét és jobban figyelt... de nem látott semmi mást... viszont nyugtalan lett. Ismerte ezt az érzést, soha nem hagyta cserben.*
- Itt valami történni fog... csak még nem tudom mi... a helyemet viszont nem hagyhatom el. Várok.* Majd tovább figyelte a tengert, de most már sokkal nagyobb figyelmet szentelt a közeli vizeknek, hátha megpillantja azokat a valamit a gyengülő nappali esti fényben.*

Ralfen Lyen-Mort   
 [`Künn a tengeren` - Tradíciók Útja kaland]

*A többieket követve, Jaq után siet fel a fedélzetre. Rég utazott hajóval, és azokról az időkről sem őriz szép emlékeket. De tanult a hibáiból, és ezúttal nem fogyaszt majd semmiféle dolgot, amit a tenger néhány óránál régebben vetett ki magából. Kabinját meglelve elhelyezi a felszerelését, majd köpenyét vállára terítve sietve elindul, hogy a fedélzetről nézhesse végig a hajó kifutását.*
~Még nyugodt minden, de már nem sokáig. Érzem a Férget magamban, érzem a porcikáim közt. Ezúttal nem lesz olyan egyszerű dolgom vele, ha előbukkan ismét.~
*A korlátot markolva, valahol a tat tájékán várakozik, egyelőre nem zavarva meg a többieket. Hogy órák, vagy percek telnek el, nem igazán tudja megítélni. Valahogy most keresi is a magányt, de idővel, megpillantva a magában motyogó szerzetest, sietve elindul felé. A víz fodrozódását bámulja, és bár nem tudja, mit észlelhetett, de semmi jóval nem *
- Valami történt odalent, Alexander?

Gruna   
 [`Künn a tengeren` - Tradíciók Útja kaland]

*Csendesen álldogál TroogLak oldalán, arcát a szélbe fordítva. Lassacskán megszokta a tengert, a hajót, és mindazt a változást, ami ezzel járt. A mozgástér beszűkülését, emellett a láthatár kitágulását. Tengerjáró sosem lesz belőle, de kibírja, amíg muszáj.
Ezekben a percekben figyelme elterelődik minden külső körülményről, csak és kizárólag a férfival foglalkozik. Egészen a közelébe húzódik, és tőle szokatlan szelídséggel szemléli a lassan estébe hajló naplementét az égen. Élvezi az együttlétet, a csendet, Troog pillantásait. Habár nem tapasztalt az érzelmi dolgokban, azt azért észreveszi, hogy így még soha senki sem nézett rá. Kezét finoman a férfi kezébe csúsztatja, és felmosolyog rá. Mondana is valamit, de valahogy nem sikerül.
Mély levegőt vesz, és ajkával finoman megérinti Troog száját, maga sem tudja, honnan veszi az ötletet és a bátorságot. Egy pillanat az egész, de vibráló feszültség fut rajta végig, rögtön utána valami nagy-nagy öröm, végezetül pedig a zavar érkezik. Érzi, hogy elpirul, bár ez nem látszik meg naptól, széltől sötét bőrén. Elfordítja fejét, mert attól fél, hogy most valami rosszat tett, valami megváltoztathatatlant. Zavart, esetlen mosollyal néz maga elé, mert akármi lesz is ezután, ebben a pillanatban ő a világon a legboldogabb lény.*

Alexander Thulva   
 [`Künn a tengeren` - Tradíciók Útja kaland]

* Már a hang alapján be tudta tájolni ki szólhatott hozzá, de azért fél szemmel megnézte, hogy biztos legyen és igaza lett: a nála idősebb Ralfen volt az. Elmosolyodott. Kedvelte az idősödő tutort, és kellemes társaságnak tartotta, bár azért ott bujkált a férfiben a fájdalom. Megtudta, hogy a kaland azért is olyan fontos, mert akkor esélyt kap arra, hogy megoldja a családjában fennálló hosszú évek óta létező gondot... így vált egy egyszerű kincskeresés egy sokkal komolyabb feladattá, és ő ennek csak még jobban örült. Szerzetesként sok mindent kitanult, vándorlásai során még több információt szerzett de abban biztos volt, hogy ha van miért küzdeni akkor sokkal elszántabb mindenki... és ebbe a kategóriába őszerinte a pénz és a drágaságok nem tartoztak bele.*
- Bevallom, nem tudom mit láttam. Lehet, hogy egy csapat tengeri állat, veszélytelenek. Vagy valami nagyobbacska...* Torkán akadt a szó. Újra látta a fekete tömeget. Most már biztos volt benne, hogy többen vannak, és nem csak a hajó egyik oldalán. Feszengeni kezdett, nagyon rossz előérzete támadt. Ekkor pikkelyes csonttaréjok emelkedtek ki a vízből, karmos hüllőkezek kezdtek el tapogatózva fogást keresni a hajón, és találtak is. Meglepően gyorsan emelkedtek ki a vízből válva teljesen láthatóvá. Humanoid formák voltak, de tagadhatatlanul hüllő jegyekkel. Karmos mancs, melyekbe kardok, szigonyok, lándzsák voltak. Pikkelyes test, csonttaréj a háton, a könyökön és a fejen és még jó pár csontkinövés a testen, melyek mintha egyszerű és természetes vértként oltalmazták volna a lényeket. A szemük pedig kiszámíthatatlan hüllőszem. Alex szemei elkerekedtek, megragadta a kosárban lévő kürtőt és belefújt. Hosszan fújta, melynek hatására a hajó egész legénysége megdermedt,