Groffe Indri   
*Halk, bús nótát dúdol, mihez a folyosón koppanó (és visszhangzó) léptei adnak ritmust. Járása laza, öltözete kényelmes vándorviselet. Karjában vörös pamaccsá gömbölyödött rókáját hozza. A mihaszna kis Mirza megkerült, s szerencsésen nem kallódott el a Távolrévből idáig vezető hosszú úton. Pedig számos kis és nagy élőlény csalta, űzte a kíváncsi rókalányt. Groffe halkan dúdolva végül eléri a Terem ajtaját s egyet kopog, nehogy megzavarjon valamit, majd választ nem is várva benyit.
Pont ahogy várta - sehol senki. Csak puha, selymes szőnyeg, kellemes meleg és csend. A fél-elf férfi elmosolyodik majd kissé felrázza rókáját és a földre teszi. Mirza rövid szimatolás után körbejár s máris elinall egy könyvespolc felé.. ide-oda hintázó bozontos farka jelzi ténykedését... nemeg egy nyakába, közepesen vastag bőrszíjra felfűzött csengő. Sziklaöbölben sosem lehet ugyebár tudni...*
- Ha bármibe beleeszed magad.. nagyot kapunk...
*morogja orra alatt, félhangosan, remélve hogy a vörös kis fülecskék nemcsak az egérkolónia neszeire érzékenyek. Groffe ráérősen kinyújtózik majd körültekint a barátságos teremben. Szeme végigfut a teleírt könyveken és a fotelen, ám végül megállapodik az éppen friss íroményon.. vajon ki írhatta legutóbbi feljegyzéseit... a férfi kíváncsian a lapok fölé hajol és magában olvasni kezdi a régenírt sorokat.*

  Groffe Indri   
 *Telnek a percek, mintha csak levegőből fújt gyöngyök volnának és pókhálón leengedve gurulnának tova a szőnyegen. Groffe maga sem tudja mennyi idő telhetett el, amíg olvasta a kézzel írt sorokat. Ujjai finoman érintve futnak tova a sárgult papir tintamarta szövetén. Groffe ismét lapoz halkan s elmereng, vajon ki írhatta eme szépen, művészin csengő sorokat.. hercegről, városról s sárkányról... gondolataiból csak Mirza időnként morgása, zörgése zavarja föl. Olyankor az íróasztalra támaszkodva kissé előrehajol, hogy a távolabbi könyvespolcokig is ellásson. Hiába: anyja ajándéka, az elf szemek sajnos korlázottak apja vére miatt. Groffe összeráncolt szemöldökkel kémleli az időnként megingó könyvek hadát s éleset füttyent fogai közt. A zaj ekkor természetesen elhal, de két (a könyvek rései közt kukucskáló) borostyán szembogáron kívül más figyelem nem fordul a férfi felé. Groffe csak sóhajt majd olvas tovább, nem ül le, kényelmes kontraposztban támaszkodik az asztalra, háttala bejárati ajtónak. Az állott könyvszagot már megszokta, s csak lapozásának sercegése sérti csak az áhitatos csendet. Minden csendes és nyugodt, akár a halál...*

  Rubin Mela   
 [Vadászatra indulva, aztán...]

*Semmi sem biztonságos a mai időkben, na nem mintha most attól kellene tartson, hogy valamelyik klántársa rátámad és a pénzét követeli vagy életét és vérét veszi, nem erről van szó, csupán egy elmeháborodott dög lopózott a házba. Rubin ugyan nem felelős érte, de nem akarja, hogy a rágcsáló vagy tudja fene, hogy micsoda, szóval hogy fellopózzon az emeletre, hisz még azt sem érti a palánkok az udvaron nem csak az idegen tekintetet, hanem ezeket is távol kéne tartsák, bár a természetet soha senki nem tudta ténylegesen rendszabályozni.
Tőrrel mégsem vadászhat a mókus méretű állatra, ami pogátlanul üldözteti magát egyre beljebb. Nem akarja megölni, de ha nem tudja elkapni, akkor kénytelen lesz lelőni, mielőtt bevackolja magát valahova.
Ruhája most nem érdekli,a vadászat szelleme hatja át és bőven elég neki, hogy mindenre figyelnie kell, hogy tudja követni a pofátlan állatot. Nyílpuskája kicsi, mégis gyors, azt előre tartja, hogy amint célba tudja venni az állatot azonnal élni tudjon a lehetőséggel. Ám az a kis dög az egyik szoba felé megy, ha jól ismeri Rubin a házat, akkor egyenesen az emlékek szobája felé.*
-Na neem! Te kis féreg, állj meg! Oda nem mész be...ÁLLJ MEG!
*Kiált rá az állatra na nem mintha az érthetné, hogy mit akar. Az ajtó előtt egyetlen lehetősége ajánlkozik a célzásra, van ott egy hordó, melyben nincs semmi, talán csak a nem kellő papírokat vagy isten tudja mit tesznek abba, de ott van és ez a kis mocsadék most ott trónol a fedelén.*
-Most megvagy.*Szól és eltökélt vigyor húzódik ajkaira, fehér haja sem zavarja most, hisz nyugodtan borul vállára. Az állat elkezdi rágcsálni a ládát,mire a nő idegesebb lesz és nem kegyelmez neki.*
-Hagyod abba!!*Ordít rá,de ettől csak megrémül az állat. Ő pedig céloz, de mielőtt ujja erősebben szorulna az előre szegezett nyílpuskára az állat ugrik egyet. Azonban Rubin nem fogja hagyni, hogy egy ilyen primitív lény átjátsza a terveit. Akkor majd a levegőben eltalálja, erős gondolat ez benne. Karja megemelkedik kissé és lő, remélhetőleg eltalálja de nem. Az ajtó nyitva volt, így az állat beszökhetett. Aztán fene se tudja miért, de mint egy veszett nyúl szökik kifelé, úgy látszik tudja még merre jött ki, mert úgy tűnik el kirohanva, mintha itt sem lett volna.*
-Egy nyúl?*kérdezi maga elé meredve értetlenül. Lassú kényelmes léptekkel elindul a szoba felé, hogy megnézze mitől ijedt meg a nyúl, az ajtó homálya mögött becsapódott nyíltól biztos nem, hisz az mit is találhatott volna el? Na igen...még ezt is meg kellene nézni, ezért belép lassan a szobába.*

  Groffe Indri   
 *Ismét eltelik egy kis idő, de a szoba némaságába ismeretlen feszültség vegyül. Groffe összeráncolja homlokát s felpillant a lapok közül. ~ Pont a befejezés előtt... ~ sóhajt nagyot majd kíváncsi pillantással a bejárati ajtó felé fordul. Különös, randalírozás-szerű hangok hallatszódnak onnan. Az ajtó pedig félig nyitva. Különös. A fél-elf férfi knyelmesen kinyújtózik s úgy dönt megnézi, ki kiabál a foylosón... hátha el kél a segítség. Megfordul s az asztalt - és érdekes mesekönyvét - otthagyva arra indul. Ám pár lépés után, különös gyilkos hasít a levegőben...
Egy éleshegyű nyíl süvít át a résen beslisszolva, ahogy árulók szava zeng az égbe egy kivégzésen. S Groffe elkerekedett szemmel gyomrához kap. Szájában bentmarad a kiáltás, torkában gombóc nő, s hátratántordik. Kezével megmarkolja az asztal szélét, s elfehéredő ujjakkal markolja. Partravetett halként tátog. Nem ért, s izmai feszülten, bábuként támaszkodnak az asztalba.. vagy tán az életbe magába. Groffe értetlenül néz hol az ajtóra, hol az ujjai közt simuló nyíltestre, mely körül élénkvörös színben szivárog vére...*

  Rubin Mela   
 *A nő saruja alig neszelve lép egyik kő kockájáról a másikra. Még mindig azon van felakadva, hogy egy ostoba kis mezei nyúl képes volt átjátszani őt. Nem elég, hogy végigvezette a fél házon, még gonosz módon a szemébe is vigyorgott, bár a vigyor kétséges, de a lényeg, hogy az állat ott állt előtte és nem találta el.
Ami most igazán furcsa, hogy nem hallott bentről egyetlen hangot sem, bár bizonyára csak a felé tartó állattól volt megszeppenve kissé, azért nem figyelt fel arra, hogy mi hangzott bentről. Nyílpuskáját leteszi az említett hordó fedőlapjára és belép az ajtón, melynek ajtaja nem tudni milyen okból, de egész dél óta nyitva volt, már mikor kifelé tartott pár órája, akkor is így volt.*
-Na lássuk csak...
*sutyorogja maga elé és belép a szobába, ám ekkora földbe gyökerezik lába és lélegzete is eláll, mert amit lát valami borzalom. Maga sem tudja mi hasít elméjébe, de teljesen megbénítja. Még egy sikítás sem jön ki torkán, csak áll és kidülledő, halálra rémült szemekkel bámul az asztalra támaszkodó férfire, aminek komoly sérülését az ő lövése okozta. Továbbra sem tud megmukkanni, sem mozdulni, gondolatai viszont egyre gyorsabban pörögnek agyában. Valójában nem is gondolatok,csak apró villanások mentséget keresve. Nem...nem akarja elhinni, az nem lehet, ő nem ölhet embert, Groffe nem hallhat meg, ez nem lehetséges, csak egy hülye álom és nem több. Elméje követeli ezeket a gondolatokat, de semmit sem tud tenni érte, ellene. Keze lassan eltátott szája elé indul, majd végre kezd kiolvadni teste a nagy jelenet után egy "Groffe"nak indult nyöszörgés hagyja el ajkait. Pár hirtelen, gyors lépés, majd egy újabb megtorpanás, hisz nem tudja, hogy hozzá merjen-e érni a férfihoz, vagy csak álljon és tétlenkedjen remélve, hogy majd ő megmondja mit kellene csinálnia, vagy teljes erejéből kezdjen inalni valami orvos féléért. Nem...egyszerűen tehetetlen és csak bámul a férfi szemeibe, majd a sebre váltottan, teljesen kétségbeesetten, hangtalanul.*

  Groffe Indri   
 *Úgy érzi, mintha súlyos madár telepedett volna két vállára, s most nehéz, tompa csőrével Groffe fejét nyomja le, le..egyre lejjebb valami pihentető álomba. Ám a belépő alak még éles körvonallal siklik a képbe, Groffe nem igen hiszi hogy komoly baja származna ebből. Bár tény, hogy sosem öröm ha hasbalőnek valakit. Látva a nő döbbenetét, próbál egy erőtlen, halvány mosolyt megereszteni felé. S csak egyik kezével markolni kegyetlen erővel az asztalt. Megerőlteti gondolatait és rendet parancsol izmaira. Sikerül is egyik kezét nagyjából felemelnie, s egy intés vagy hívás jellegű gesztust megtennie vele.*
- Óóhh, üdv... Rubin.. nahát...
*próbálkozik köszönni, mintha csak a délutánról csevegnének egy foylóparton. Sajons hangja túl halkra sikerül, de erő még van benne. Groffe nem látja Rubinnál a nyilpuskát, így nem is kapcsolja össze a dolgokat, hogy a nő lőhetett volna rá. A fél-elf férfi próbál jóképet vágni, s egy karcolásnak betudni a szerencsétlen belesetet.*
- Valaki rámlőtt.
*közli töretlen mosollyal, noha arca ijesztő tempóban sápad és ujjai is hiába szorítják a nyil helyét, a kékes inget bordóra, lilára, lassan feketére áztatja vére. Groffe inkább nem is néz oda. Így is tudja, hogy jóideig eltart amig kipiheni ezt a sebet, amiről fogalma sincs hogy szerezte.*
- Nem..láttál valakit.. vagy... segíts kicsit...
*mondja tovább, de arcán már nincs mosoly, még csak halovány se. És keze elgyengül, ahogy lecsusszan az asztal tövébe. Lábai szétvetve s hátrabicsaklott fejjel, fogösszeszorítva tapasztja kezét hasára. Időnként hosszan pislog, s Rubin tekintetét keresi.*

  Rubin Mela   
 *Mostmár ott áll a férfi mellett, még sem lépett valójában egyetlen lépéssel sem előrébb, hiszen a seb az akkor is komoly sérülés marad, bármennyire szeretné tisztán látni a férfi mosolyát, a fájdalom apró rezzenései nélkül, akkor is ami történt az megtörtént. Kétségbe esett testét és lelkét magához kellene téríteni valamiként, hogy tehessen valamit a férfiért, de képtelen.
Közelebb húzódik a támaszkodó Groffehoz eleget téve a hívásnak, gyengéd ujjai finoman és óvatosan mellkasához érnek, majd felkúsznak vállára és tenyerével simít végig a férfi testén szivéig, mely megzavarodva üt. Az előbbi gondolatok egyre hangosabban kiáltoznak fejében, melyet most a sérült kósza hangja tör meg elemi erővel.*
-Groffe...Groffe én...szia...
*Motyog ismét, de értelmes szavak továbbra sem jönnek ki torkán. Egy köszönéssel zárja a próbálkozást, ahogy látja a férfi arcán, hogy még ilyenkor is ugyanaz az életvidám, jópofa alak próbál maradni, akit mindenki szeret. A férfi szemeit pásztázza ám semmi jót nem lát ott, csupán a fájdalom és kín okozta remegést, mely egész mosolyára kiül. A nő is elmosolyodik halványan, hisz lát reményt, hogy nem komoly a sérülés, talán még semmi sincs vesze a rémisztő látvány ellenére sem.*
-Segítek...*ismétli azonnal a szót a férfi után, ám mikor megpróbálná átkarolni, vagy legalább közelebb férkőzni hozzá, hogy magára helyezhesse a férfi súlyát is, levehesse azt annak a dögmadárnak a terhét, a férfi összeesik és az asztalnak dőlve köt ki.*
-NE! GROFFE, NE!
*Kiált fel rémülten és az iménti tehetetlenséggel ellenpárban most a kapkodás lesz urrá rajta. A férfi sápadt arca semmi jót nem ígér. Kezei végigtapintják a férfi mellkasát, majd kezére simulnak félve, melyek az ördögrágta nyíl környékét tapogatják.
Most szembesül csak közelről, hogy a nyíl milyen mélyre hatolt a férfiben és hogy az a bordó folt valójában mekkora is.*
-Istenem Groffe...*Kétségbe esett sóhaj hagyja el ajkait, még könnyei is kicsordulnak már.*
-Ne...Ne hagyj itt minket!*Könyörög a férfinek, aki bár nem sokat tehet sorsáért, de legalább elzavarhatná orvosért a nőt, aki most teljesen magán kívül van halálra rémülten, összezavartan és gondolkodásra sem alkalmasan.*

  Groffe Indri   
 - Hééé.. Rubin... ne ijedj már így meg. Nem tör..tént semmi.. különös.
*szól nyugtatóan, csitítva, susorogva ejtve a szavakat, ahogy szülők cirógatják gyermekeiket egy rossz tréfa után. Groffe kinyitja szemeit, s ezútta úgy is tartja. A fájdalmat ugyan nem tudja leplezni a páros kék tavakban, de azért elhagyni sem fogja magát. Egy karcolástól. Kedvesen simít végig Rubin könnyáztatta arcán. Furcsa, forrónak érzi a nő orcáját.. fel sem merül benne, hogy saját keze hűlt ki hirtelen. Groffe nem érti egyelőre a szituációt, de sosem úgy képzelte a Halált, mint egy meg-nem-magyarázott dolgot.. ami megtörténik az emberrel / elffel.. oly természetesen mint a tejfog kihullása vagy az első szerelem.*
- Látod? *hullik keze ölébe és erősen ráfog a nyílvesszőre hogy fogcsikorgatva letörje a kiálló részt. Nyakán megfeszül pár ín, s ismét némi pír szökik arcába az erőlködéstől. majd reccsenés, akár a jégtáblán az első repedés és máris ott a férfi kezében a nyílvessző harmada... Groffe eltátott szájjal mered a kezére. Ha itt a harmad.. akkor a többi része... de ebbe nem gondol bele. Felpillant közömbös arccal Rubinra.*
- Semmi baj...
*suttogja kényszeredett mosollyal. "Semmi baj" - ezt szokás mondani, mikor tömegben vállal ütödnek az embernek. Semmi baj, mikor kiömlik a reggeli tej, vagy nem marad cipó a pékségben. Ez olyan "semmibaj", amit anyák motyognak gyermeküknek látván az eltört családi tányért. Semmi baj - amikor szívszakadva kerül vissza a zsebbe az eljegyzési gyűrű, mert a Kedves, az Élet Értelme nem-et mondott. Semmi baj, mikor hajó süllyed a tengeren és közös imára feszül a legénység maradéka. Semmi baj - mondjuk, mikor nem akarunk belegondolni abba, hogy baj is lehet.*
- Semmi baj... *ismétli Groffe, hisz nagyon is van baj, ahogy görcsös lélegzetre merevedik a tüdő. Közben neszezés támad a polcok felől s egy farkát behúzott, lopakodó vörös folt sompolyog Rubin lábához. Mirza az. A rókalány fülét lapítva közelebb bújik gazdájához s élénken szimatolva a friss vért, orrát a sebbe dugja. Értetlen, szótlan rókaszemei fekete gombokként kérdeznek az arcnak tetsző vörös pofán, miközben apró nyelvecskéje lenyalja orráról a bíbor vért.*

  Rubin Mela   
 ~Ne ijedjek meg, ne ijedjek meg! Mégis hogy a rákfenében ne ijedjek meg mikor...ajj istenem. MIÉRT?! Miért pont ő? Az az átkozott,óóó hogy dögöljön meg az a korcs,megölöm, ha áhhh a teringettét!~
*Mérgelődik magában azon az átkozott állaton és minden egyéb tényezőn, ami odaáig vezetett, hogy ők ketten most itt vannak, méghozzá így. Kezét arcához emeli és odabújik mellé, mint vigyázó és féltő asszony társa mellé, hisz ha ez iménti nem is igaz, de a féltés megvan, bár ő maga okozta eme szerencsétlenségét ostoba fejével, de mostmár el kell fogadni, még ha veszettül őrjöngve tiltakozik is tudata a tények ellen. Ujjainak háta bársonyosan forrón érintik az elf fakó, hideg arcbőrét, gyengéden kezdi simogatni a férfit, hátha azzal megnyugtatja, amíg valaki idejön az iménti ordibálására.
Ahogy Groffe keze a sebéhez szökik elkerekednek Rubin szemei.*
~Nem...ugye nem...? A pokolba a szokásokkal ne nyúlj hozz...~
*Még gondolatait sem fejezheti be, mikor a férfi rámarkol a nyílvesszőre és félbetöri, vagyis háromnegyedbe, de a lány ezt már nem látja, mert behunyja szemeit összeszorítva azokat, ám a hangok elől nem bújhat. Hallja, ahogy ketté reccsen a fa, majd kis idő múlva már feltárja lélektükreinek kapuját és a kiálló csonkra tekint.*
-Mit csinálsz Groffe...mire volt ez jó?*vonja felelősségre,mintha ez számítana valamit is.*
-JÖJJÖN MÁR VALAKI!!*kiált ki, nem törődve, hogy ez miként érinti a karjai között fekvő férfit.
Ha nem is valaki,de valami kimászik a polcok felől.*
-MI...mi ez már megint?*Kérdi ijedt hangon, közelebb húzódva, majd eszébe jut, hogy a férfinek mindig is volt egy különös állata. A róka odabújik hozzájuk, szinte már a lány ölébe és a sebet szimatolja.*
-Gyere már el onnan...*Parancsol rá teljesen bizonytalanul az állatra, majd kérdőn tekint Groffe-ra a kis közjáték után. Magához öleli a rókát, ha az nem ellenkezik, hogy együtt aggódjanak a férfiért, Rubin arcát a férfiéhoz dönti és hallgatja minden akadozó lélegzetét. Érzi, hogy itt már jó nem lehet, de akkor sem adja fel, nem hagyja vergődni a reményt, még hisz. Hogy miben azon már nem is gondolkodik, az élők sorában akarja továbbra is tudni Groffet...*
-Én lőttem...sajnálom...nem rád...egy rágcsáló féregre, de eltévedt a nyílvessző...
*Súgja utolsó vallomásként, nem mintha el akarná engedni a férfit, de ezt tudnia kell legyen bármi is a későbbiekben. Könnyei megszaporodnak és majdhogynem zokogni kezd, ám mindenki érdekében ezt inkább visszafogja, amennyire bírja.*

  Groffe Indri   
 ~ Jöjjön már valaki ~ zsivajgó denevércsapatként vetődik falról falra a kiáltás s suhan tova feketeszárnyú hírnökként a Termen kivülre is... Groffe mégis csak a női száj ívének mozdulatát látja, lassítva.. s mikorra a hang is megérkezik: az tompa, akárha üvegbúra alól kiáltana egy magányos dzsinn.
~ Igen, jönni fog valaki.. nem lesz baj. ~ mosolyog magában, s elképzeli ahogy Mirella, vagy valaki más sietve beront az ajtó... azon ami most elmosódott barna kapuként mered a semmibe a Terem végtelennek tűnő végében. Valaki hát jönni fog és ellátják sebét. Kihúzzák a nyílvesszőt. Gyolccsal átkötik a sebet, gyógyfűből teát itatnak vele. ...betapasztják a belsőszervek sebét.. visszacsorgatják ereibe a kifolyt vért... újra ritmust adnak szívének. Ezt mind megteszik, ha jönnek. Jönni fognak. Az utolsó gondolatmorzsákon már rekedtes kacagás csordul ki a férfi száján. Közben megérzi a nő parfümös érintését s jólesően rápillant. A nő kezében pedig gombszemű rókája szimatol gőzgépként és az erősödő szorítást csak egy NYEFF nyikkanással kommentálja. Groffe az állatka felé nyúl, s a vörösszűrű buksit simítja, erősebben rámarkolva a feketehegyű husos füleken.*
- Nahát, te Világcsavargó róka.. *fújja ki görcsösebben a levegőt s leengedi kezét. Nehéz tartani.* ...Mirza... ő Rubin.. és Rubin, ő.. Mirza.. a rókám.
*mosolyodik el halványan, noha már ajkaiból is kifutott a vér. Azért egy illendő bemutatkozást megejt nekik. S ekkor tesz valomást Rubin. Groffe szemei kimerednek és kissé eltátja száját. Majd amint eljutnak tudata mélyére a szavak.. ~ egy eltévedt nyílvessző.. ~ erőfeszítéssel ismét Rubin felé nyúl, s hideg egyszerűséggel megszorítja a vörös bundába fúrt kezet.*
- Baleset volt, Rubin... *mondja őszintén, s így is gondolja. Harag? Persze hogy haragszik. Egy buta, eltévedt nyílvesszőtől kimúlni - nem dicső és nem is nemes dolog. A halálban amugy nincs semmi Méltóság. De a halál Módjában még lehet. Sebaj, Grofféhoz tán nem is illene egy hősi kiáltás utáni öngyilkos roham valahol, valami Múlandó eszme nevében. De nem fogja mindezt Rubin szemére vetni, halványan mosolyog hát tovább, mintha csak egy cinkos suttogás lett volna arról, hogy Rubin lökte el Groffét a játszótéren, amiért a férfi lehorzsolta a térdét. A fél-elf férfi lehunyja szemeit s ijesztően hosszan úgy tartja, másik keze közben enged a nyilvessző tövének szorításán.. jóleső érzéssel engedi szabad útjára buzgó vérét. Még egyszer kinyitja szemeit s tiszta, égkék tekintettel a plafonra mered.*
- Emlékek Terme... most jövök csak rá... milyen vicces ..ez a név...
*szól már-már suttogva, s ajkain kedves mosoly játszik... mialatt lecsukódnak szemei. Groffe mosolya s jókedve még saját halálát is túléli. Így búcsúzott hát a férfi az Élőktől, hogy az utolsó szóviccen lovagolva maga is Emlékké váljon a Terem poros könyvei között...*